Egy nem túl fiatal ház felújítása

Főnix projekt

Főnix projekt

Fürdőszoba vakolás 2.

2021. június 27. - Beara

Az Ipoly mentén Ipolytölgyes után van egy bivalycsorda. Általában pár hétig vannak egy területen, azt szépen lelegelik, aztán költöznek tovább. Eddig csak a kocsiból figyeltük őket, de ma megálltunk, hogy közelebbről is megnézzük őket. Borjút sajnos nem láttunk, mert nagy területen vannak és a parkolási körülmények nem túl ideálisak. dscn8187.JPG
dscn8190.JPG
Én ma tovább ismerekedtem a szerszámaimmal. Végre sikerült megéleznek a vésőket. Vettem vizes köveket és egy eszközt is, amivel nem kell arra figyelni, hogy hogyan tartja az ember a vésőt, mert tartja a megfelelő szöget.
dscn8198.JPG
Aztán összeraktam a felsőmarót is. Már legalább egy éve megvettük, de még nem használtuk. Ma kipróbáltam, de nem csináltam meg mindent, amit kell, mert mindent beterített a forgács. Be kell szereznem egy elszívót, mert nem túl egészséges ezt a sok port nyelni.

dscn8193.JPG

dscn8199.JPG

Megtisztítottam a kilincset is. Még polírozni kell és kicsit kikalapálni az egyik takarólemezt.
dscn8200.JPG

Sanyi befejezte a fürdő vakolását. A végére egészen belejött. Legalábbis nekem tetszik az eredmény. 
dscn8203.JPG

 

Műhelyköltözés

Megrendeltük a hőszivattyút, előbb-utóbb lesz melegvizünk. Ez egy szereld magad csomag, kapunk leírást, instrukciókat és ha bekötöttük, akkor kijönnek ellenőrizni és beindítani. Talán ezzel is megbírkozunk.

Pénteken megint szabin voltunk és megint András vigyázott a gyerekre. A fahiány jegyében sikerült az egyik fatelepen fát félretetetni. Mivel 2-3 méteres darabokban akartuk elszállítani, a gyerekek megint nem fértek be. A favásárlás sajnos meghiusult, mert nem 5cm vastag, hanem csak 4 volt. Valaki benézte. De az a jó hír, hogy a héten kapnak új szállítmányt és lesz benne 5cm-es is. Ha már ott voltunk vettünk mást, hogy haladni tudjak a fürdőajtóval. 

És végre a szalagfűrészt is összeszereltem. Kicsit szűkös volt már a "műhely", ezért azt is elköltöztettük. Ideiglenesen Beni szobáját használom.

dscn8174.JPG

dscn8178.JPG

Egész nap elszöszöltem az ajtókerettel. És még nincs is kész teljesen. 
dscn8183.JPG
Szalagfűrésszel az illesztések is szebbek, de még nem tökéletesek.
dscn8182.JPG
Sanyi befejezte a régi fal vakolását és elkezdte az újét. Azt olvastuk, hogy nem lehet közvetlenül rá csempézni, mert az ytong elszívja a vizet és nem ragad meg a csempe. Ezért most felkerül egy kis mélyalapozó, egy vékony réteg vakolat, vízszigetelés, ahol kell, aztán a csemperagasztó, végül a csempe. 
dscn8185.JPG
Tegnap betakarítottuk a termést és rögtön meg is ettük. 4 tő borsó lett, ami kb. 2 maréknyi termést hozott. 

Fürdőszoba vakolás

Sanyi megjavította a csöpögő illesztést. Legalább ezzel nem kell a vizesre várni. Aztán nekiállt a vakolásnak a fürdőben. A régi falakra gipszkarton kerül, ezért csak a fedés miatt vakolunk, nem kell szépnek lennie.
dscn8170.JPG 
Jövő héten folytatás. Addigra a beton is 4 hetes lesz a fürdőben, lehetne akár burkolni. De most majd a vakolat száradást kell megvárnunk. Aztán jöhet az aljzatkiegyenlítő, majd a vízszigetelés, aztán a burkolás. 

Én végeztem az ajtó egyik oldalával. 
dscn8160.JPG
Rendeltünk egy konténert a vegyes hulladéknak, mert már mindenhol a szemetet kerülgettük. Végre a ház mellől is eltűntek a zsákok.
dscn8164.JPG

A borsó is szüretelhető lassan.dscn8157.JPG

Ping-pong

Mivel a gyerekek egész nap csak a gép előtt ülnek, mert egyébként nem tudnak magukkal mit kezdeni, ezért beszereztünk pár játékot. Vettünk darts táblát, petang készletet és délelőtt Sanyi összedobott egy ping-pong asztalt is a fellehető anyagokból. 
dscn8152.JPG
Ma Sanyi elkezdte az előtétfalat a fürdőben. Viszont mikor megmozgatta a vezetékeket, az egyik el kezdett csöpögni. Egy hete fel van töltve a rendszer és nem volt gond eddig. Most megint lehet vizet szerelni és aztán újra nyomáspróbázni. 
Befejezte az ajtónyílást is. A felső rész szabása majdnem annyi ideig tartott, mint az alsó 95%.
dscn8155.JPG
Én lealapoztam az ajtót, de csak félig. Elfogyott az alapozó. Mindig hiányzik valami, állandóan barkácsáruházakba és építőanyag kereskedésekbe rohangálunk. Hazafelé vettünk, így holnap be tudom fejezni a festés. Ilyen melegben a víz bázisú festék olyan gyorsan szárad, hogy mire a végére érek már lehet is újra kezdeni.

 

Egy bejárat mínusz

A héten megérkezett a laminált padló. Mivel a szegélylécek 270cm hosszúak, csak lehajtott hátsóüléssel fértek be. Így viszont a gyerekek nem fértek be. András vállalta a felügyeletüket. 

dscn8127.JPG

dscn8133.JPG

A kőfurnér is megérkezett. Szép nagy lapok, még vágni is kell majd belőle.
dscn8136.JPG
És ha már ennyi cucc van ott, azt ajtó kérdést is meg kellett oldani. A lakatot egy csavarhúzóval le lehetett szedni. Szóval Sanyi ma falazott.
dscn8142.JPG
Én meg folytattam az ajtó felújítást. 
dscn8130.JPG

Fürdőajtó

Ma végre eljöttek a vizesek. Ketten is. Sőt, még ők vártak ránk. Nyomás alá helyezték a rendszert, aztán elmentek. Ma este még ránéznek, mi meg majd szombaton. Egyelőre minden rendben, reméljük így is marad, mert nem szeretnénk azt nyomozgatni, hol szökik a víz. 
dscn8097.JPG
Sanyi lebetonozta a zuhanytálca helyét. Végül a szifon környékét kihagyta. Csinálhattuk volna egyből így, és akkor nyerünk egy hétvégét. Majd a második fürdőszobánál már ezt is tudni fogjuk.

dscn8106.JPG

Kivágtunk egy hungarocellből egy zuhanytálca méretű négyzetet sablonnak. Végül be akartuk süllyeszteni teljesen, de nem sikerült. A miérteket nem tudom, mert mással foglalkoztam. De részben sikerült, így a végleges magasság mégsem éri majd el a 2 cm-t. (Sanyi kicsit lesúlyozta a hungarocell formát)

dscn8118.JPG

Én közben találtam egy pont akkor ajtót, ami a jó a nyílásba. Csak fel kell újítani. 
dscn8107_2.jpg

Nem tökéletes, de legalább készen van.  Jöhetnek a szokásos műveletek, festék leszedés, csiszolás, hibák javítása, alapozás, festés.

dscn8109.JPG

dscn8111.JPG

dscn8112.JPG

 Sajnos a kilincs környékén kicsit megették a bogarak. De talán menthető, nem porlik szét, még kemény a fa.
dscn8113.JPG
Ráadásul réz kilincs volt rajta, teljesen jó állapotban.dscn8110.JPG
A borsó is termőre fordult már. Jövő héten valószínűleg meg is lehet kóstolni.
dscn8099.JPG
Ma végre Marika nénit is láttuk. Már hónapok óta nem volt kint. Kertészkedett egész délelőtt, virágokat ültetett a háza mellé a mi oldalunkra. Már tavaly kérdezgette, hogy mit ültessen oda. Nekem teljesen mindegy, de neki fontos volt. 

 

 

 

Zuhanytálca

A héten megpróbáltunk megrendelni minden hiányzó anyagot, ami a folytatáshoz kellhet. Rendeltünk laminált padlót, alátétet padlófűtéshez, csemperagasztót, feszültség mentesítő alátétet, kenhető vízszigetelést, hajlaterősítő szalagot ,aljzatkiegyenlítőt, villamos szerelvényeket, kőfurnért a kályha mögé és alá. 

Majdnem a hőszivattyút is megrendeltük, de még megy az egyezkedés, hogy mekkora teljesítményű is legyen. Milliókról van szó, szóval nem kapkodjuk el. Lehet, hogy ideiglenesen beszerzünk egy bojlert is.

Ma meg akartuk csinálni a zuhanytálca helyét. Állt benne a víz, először is ki kellett szárítani. 
dscn8089.JPG

Végül nem tudtuk lebetonozni, mert nem volt 90 fokos könyök. Hazafelé még be kellett ugranunk érte a bauhausba. 
A zuhanytálcát süllyesztve, félig süllyesztve és padló szintre is be lehet építeni. Süllyesztve akartuk, de végül félig süllyesztett lesz. Így egyszerűbb belőni a szifon magasságát. Kb. 2cm-t fog kiállni a padló síkjából. (Az egész 3 cm magas) 
A vízvezetékszerelő volt a héten és feltette a nyomáspróbához szükséges cuccokat. Holnap jön és meg is csinálja a próbát, legalábbis elkezdi. Nem tudom, mennyit ideig figyeljük, hogy van-e nyomásesés.

Múlt vasárnap megint gyakorlatom volt. Végre használtuk a gépeket. Délutánra a reggeli több méteres szélezetlen deszkából lett egy csomó székláb. Először láncfűrésszel vágtunk fél méteres darabokat. Majd szalagfűrésszel levágtuk a széleket, aztán 5 cm-es darabokra vágtuk. Azután jött a gyalulás, először egyengető gyalu, aztán vastagoló. Körfűrésszel levágtuk a végleges hosszt és azán mintát martunk bele. 
dscn8094.JPG
Az oktatótól azt is megtudtam, hogy legjobb ha az ablakgyártáshoz is szélezetlen deszkát veszek. Vörös fenyőt ajánlott. A héten meg is próbáltam beszerezni. Több helyről kértem ajánlatot. Szobi fatelep szinte azonnal válaszolt, hogy nincs. A többi hely egyszerűen válaszra sem méltatott. Nem lesz egyszerű menet, mivel a szállítás is szervezést igényel, nem ugorhatunk el csak úgy egy fatelepre, hátha van nekik. Hiány van fából és még jól meg is drágult. Örülünk, hogy legalább a tetőt nem most csináltatjuk. 

Egész jó lett a betonozás. Ha lenne fürdőszoba, már ott is aludhatnánk. 

dscn8085.JPG

dscn8092.JPG

Padlófűtés - betonozás 2.

Fárasztó volt a mai nap. Kb. 25 nm-t kellet egy lendülettel lebetonozni. Balázs először nem ért rá, de aztán megoldotta, mikor mondtuk, hogy nekünk nem ér rá a jövő hétig. Reggel fél 9 körül kezdtünk, és fél 7 körül végeztünk.

dscn8064.JPG

dscn8071.JPG

dscn8073.JPGdscn8082.JPG
Kellemes nyári meleg volt ma. Csak a kutyának volt olyan szerencséje, hogy pancsolni is tudott.
dscn8077.JPG

A vizes a hétre ígérte, hogy megcsinálja a nyomáspróbát. Nem csinálta. Már kezdtünk csalódottak lenni, hogy ez is csak olyan, mint a többi. De aztán délután betoppant és mondta, hogy nem felejtette el, de csak a jövő hétre tud szerszámokat szerezni, mert neki nincs 20-as csőhöz. (Vagy valami ilyesmi.) De a lényeg, hogy még nem tűnt el.

A héten a madárkáink is kirepültek. Már hétfőn sem voltak a fészekben, mikor Sanyi elment betont locsolni. Szerencsére most üresnek tűnik a fészek, reméljük, hogy nem raknak újabb tojásokat.

süti beállítások módosítása