Egy nem túl fiatal ház felújítása

Főnix projekt

Főnix projekt

Padlófűtés - teljes üzem

2025. november 30. - Beara

Ez a hétvége rövid volt, mert Sanyi szombaton dolgozott. Mivel megjött a héten a propilénglikol, Sanyi fel tudta tölteni az utolsó kört is és vasárnap elindította a felfűtési folyamatot. Fokozatosan 40 fokra fűti fel a rendszert a program, és ott tartja 5 napig. Után akár burkolni is lehet. Kár, hogy idő nem nagyon van rá.

Én folytattam a szekrényt. Úgy terveztem, hogy az újságpapírt tapétaragasztóval ragasztom a polcra. Nem jött össze. A papír felráncosodott és csak nagyon kevés helyen ragadt le. Lehet, hogy túl hideg volt a műhelyben, vagy a papírt is be kellett volna kenni ragasztóval, vagy ki tudja. Vasárnap le is szedtem az egészet és mással próbálkoztam. Faragasztóval és egy vékonyabb papírral. Ez már sokkal jobban odaragadt. Vágtam hátlapokat, azokat is beburkoltam és a helyükre raktam. Majd felállítottam a szekrényt, hogy fel tudjam rakni az ablakszárnyakat a helyükre. Leszedtem a maszkolószalagokat a pántokról és akkor láttam, hogy az egész fejen áll. Mivel le voltak ragasztva a pántok, összeállításkor nem láttam, melyik az alja és melyik a teteje. Az csak egy dolog, hogy a lábak helyét így a tetején alakítottam ki, mert azt könnyű orvosolni. De mivel a sütőlapokat fel akarom akasztani, ezért a lécek, amiket az akasztóknak építettem be, így a polcok tetejére kerültek és nem az aljára. Nem volt más megoldás, vágtam új léceket és azokat is beszereltük. (Persze ez sem volt egyszerű, mert a sok szegély miatt nem fért be a deszka vagy ha befért, nem lehetett befordítani a helyére. Végül kisebbre vágtam és így már be lehetett forgatni.)

dscn0571.JPG

(Itt még nincs beépítve a plusz 2 léc/deszka).

Így fejre fordítva a beosztás is más lett. Fentre akartam poharakat tenni és alulra az öntöttvas edényeket. Most fent van nagy hely és alul kicsi. Még nem rendeltem üveget, azért be sem tudtam fejezni az ajtókat. 

Vasárnap Sanyi egész nap tüzelőt hasogatott. Már kifogytunk belőle és a nagy kályha sokat fogyaszt. 

Padlófűtés bekötés

Már 3 hét eltelt az utolsó betonozás óta, így eljött az ideje rácsatlakoztatni az új köröket is a rendszerre. Sanyi szombaton bekötötte a csöveket és feltöltötte a rendszert fagyállóval. Sajnos nem volt elég fagyálló, így 2 kör nem üzemel.
dscn0545.JPG
A fürdőszobában is befejezte a zuhanysarok falazását. 
dscn0544.JPG
Én közben befejeztem a mosdószekrény lapját. Még lakkozni kell majd, de csak azután, ha kivágtuk a csap és a mosdókagyló lefolyó helyét.
dscn0552.JPG
dscn0546.JPG
Szombat délután megint megpróbálkoztunk a pizzasütéssel. A tésztát már délben összeállítottam, mert minimum  3 órát kell pihennie a hűtőben. Nagyon puha tészta lett, nem is lehetett felemelni. Alig tudtuk áttenni az öntöttvas serpenyőbe és sütőlapra. De az eredmény nagyon jó lett, mintha nem is gluténmentes lenne. Áron 10-ből 9  pontot adott rá.

dscn0553.JPG

dscn0556.JPG

dscn0557.JPG

Vasárnap az egyik szekrényt kezdtem el. Azt a szekrényt, ami a kályhával szemben lesz. Abban fogjuk tartani az öntöttvas cuccokat. A szekrénynek keskenynek kell lennie, hogy ne vegyen el sok helyet a közlekedő folyosóból. A serpenyőket majd felkasztjuk vagy élére állítva tároljuk. 
dscn0561.JPG
Úgy hagytam ott, hogy még száradt a ragasztó. Jövő héten még ki kell marnom a hátlap helyét és le kell festenem az egész szekrényt. Úgy tervezem, hogy a polcokat és/vagy a hátlapot belülről, régi újságoknak kinéző csomagolópapírral burkolom. 

Sanyi vasárnap folytatta a falazást.
dscn0566.JPG

Visszavette a padlófűtés vizének maximális hőmérsékletét 24 fokra és megnyitotta az új köröket is. Most pár hetes lassú felfűtés következik. Fűtés nélkül a ház első részében 14 fokig esett vissza a hőmérséklet a múlt héten. Kíváncsi vagyok a 24 fokos víz mire lesz elég.

A szomszéd telek megvásárlása kisebb nehézségbe ütközött. Az ügyvéd szólt, hogy a mi településünk is saját szabályokat hozott az ingatlanvásárlásra. Szerencsére mivel már van ingatlanunk a faluban, megakadályozni nem tudják, hogy egy másikat vegyünk. Remélem, az 50e forintos hozzájárulást sem kell kifizetnünk. Viszont ami továbbra is nehezíti a dolgot, hogy az önkormányzatnak elővásárlási joga van. Hogy ez a gyakorlatban mit jelent pontosan nem tudom, mert még nem tudtam konkrétumokról beszélni a jegyzővel. De előzetesen annyit mondott, hogy ki kell függesztenünk az adásvételi szerződést 30 napra a polgármesteri hivatalban. Remélem holnap okosabbak leszünk, miután visszahívott a jegyző.

Mosdószekrények

Sűrű hetünk volt. Szerdán szalagűző, csütörtökön kárpitos tanfolyam, pénteken illúzió mesterei előadás. Csak szombat reggel utaztunk Mikolára, ezért a délelőtt rövidebb volt a megszokottnál. Én folytattam a mosdószekrényt készítést, Sanyi pedig a falazást. A délutáni futást is kihagytuk, hogy haladjunk a munkával. El is készültem estére az első szekrény vázával.
dscn0541.JPG
Ajtót majd később kap, az ráér. Ez a kék a WC-be kerül majd. Elkezdtem a fürdőszobait is vasárnap reggel. Amíg a ragasztó száradt, gyalultam pár tölgy deszkát. Ebből lesz a WC-be kerülő szekrény tetőlapja. Mivel a deszkák nagyon vékonyak, felragasztottam őket egy rétegelt lemezre. Így talán kevésbé vetemedik majd.

dscn0530.JPG

dscn0531.JPG
Majd kap még körbe egy szegélyt tölgyből, hogy ne látszódjon a rétegelt lemez. 
dscn0540.JPG
A nap végére a fürdőszobai mosdószekrény is elkészült. Ennek majd fiókjai lesznek, de csak akkor, ha már elkészült a víz- és csatorna bekötés, hogy lássam mennyi hely marad.

dscn0527.JPG

dscn0533.JPG

Az ügyfél (Sanyi)  fehéret rendelt, ezért fehér lett. Ennek nem kell tetőlap, mert a mosdókagyló felfekszik a keretre.

Sanyi közben haladt a falazással. Mivel a 10-es falazóelem nem elég mindenhova, ahova az kell, ezért a fürdőszobára koncentrált. Majdnem elérte a végleges magasságot. 
dscn0538.JPG
A nyílás az előszoba felől egy szekrényt rejt majd.
dscn0535.JPG
A kárpitos tanfolyamon elég kényelmes tempóban haladunk. Én lassúnak mondanám, de én mindig sietek. A héten befejeztük az első gyakorló darabot. Hívhatjuk tűpárnának, de igazából egy kárpitozott deszka darab. Tettünk rá szivacsot, kárpitot. A kárpit éleit levarrtuk. Végül varrtunk hozzá díszszegélyt is. 
dscn0526.JPG

Fürdő vakolás

Végre sikerült rendesen beüzemelni a páramentesítőt. A saját tartálya elég kicsi, de szerencsére (vagyis nem szerencse, mert direkt ezért választottam)  lehet külső edénybe is gyűjteni a vizet. Mostanában nem volt sikeres a dolog, mert vagy kifolyt a cső mellett vagy minden a saját tartályába ment. Kitisztítottam a kivezetést, Sanyi pedig megkereste a régi bevált csövet, így a héten már kifogástalanul működött.
dscn0503.JPG

A fürdőben addig nem lehet megépíteni a zuhanyzó falát, míg nincs levakolva az eredti fal mögötte, azért Sanyi szombaton vakolt. (Csak előtte végre rákötötte a levegő bevezető csövet a kályha csonkjára. Nem jön a hideg levegő a padlásról és nem használja el a kályha az oxigént a légtérből) Vasárnap le is glettelte a falszakaszt.
dscn0520.JPG

Úgy tervezzük, hogy kőszőnyeggel borítjuk a fürdő padlóját. A zuhanyt pedig mikrocementtel vagy szintén kőszőnyeggel. Így megússzuk a burkolást és nem fog hetekig tartani a kivitelezés. Ilyesmire gondoltunk:
kepernyokep_2025-11-09_194412.jpg


Vasárnap délelőtt futottunk is egyet. Szombaton délután már nem volt kedvem, mert nem akartam végig sötétben futni. Megint Tésa felé futottunk, mert arra aszfalt van és hétvégi esők miatt valószínűleg dagonya van a földutakon. Szurkolóink is akadtak az úton.
dscn0512.JPG
Én a hétvége első felében a műhelyt hoztam olyan állapotba, hogy újra lehessen dolgozni benne. Ehhez megint vissza kellett hordani pár dolgot a ház első felébe. Aztán előtúrtam annyi faanyagot, ami elég lehet, a fürdőszobába és a wcbe készülő mosdószekrényekhez és az ablakokból készülő szekrényekhez. Legalábbis a vázakhoz, mert a tetőlapokhoz táblásítanom kell és ahhoz már nincs elég fám.
Vasárnap meg is gyalultuk az anyagot és el is kezdtem az egyik szekrény alkatrészeit leszabni.

dscn0518.JPG

dscn0519.JPG

A virágok az ház előtt most jobban érzik magukat, mint nyáron. Még a héten is nyíltak újak.
dscn0515.JPG
Ismét megpróbálkoztunk a pizzasütéssel. Vettem olasz gluténmentes pizzaliszteket. Az egyiken recept is volt. Amin meglepődtem, hogy hűtőben kellett keleszteni és nem melegben. Ráadásul minimum 3 órát. De szép levegős lett a tészta pár óra után.
dscn0508.JPG
A sütéshez beszereztem olyan öntöttvas edényeket is, amik beférnek a kályha ajtaján. És vettem hőálló kesztyűt. Így már a sütés is egyszerűbb volt és az eredmény is finom lett.

img_8846.jpg

img_8849.jpg

img_8850.jpg

dscn0509.JPG



Körbeértünk

A fürdő után már csak a folyosó szigetelése és betonozása volt hátra. A szigetelést csak be kellett fejezni, de az is elvitt egy fél napot. A teljes betonozáshoz be kellett volna kötni a fűtéscsöveket is, mert utána már nem lehet szerelni. Nem akartuk, hogy ez miatt újabb napokat csússzon a betonozás, ezért úgy döntöttünk, hogy a sarkot később fejezzük be. 
A folyosó fóliázása a szokottnál is több időt vett igénybe. Rengeteg sarok és cső áttörés. Több, mint 2 duck tape fogyott el. A vasak fektetése és a fűtéscsövek rögzítése szombat délelőttre tolódott.

dscn0470.JPG

dscn0471.JPG

dscn0476.JPG

dscn0477.JPG

dscn0478.JPG

Még a délelőtt folyamán előkészültünk a betonozásra és ebéd után egyből neki is álltunk. Az időjárás szerencsére megint kegyes volt hozzánk, kellemes volt a hőmérséklet és még a nap is sütött.

A betont a nappali felől terveztük behordani, mert nem akartunk a fürdő friss betonján talicskázni. Ehhez utat kellett építeni, amit a haladással együtt lehetet bontani. 

dscn0482.JPG

dscn0483.JPG

1 körül kezdtünk és 16:20 körül simítottam el az utolsó szakaszt. 

dscn0484.JPG

dscn0488.JPG

dscn0491.JPG

Nagy megkönnyebbülés, hogy a legnehezebb munkákkal már végeztük. Sok minden van még hátra, de már egymástól függetlenül lehet haladni sok mindennel és nincs olyan, amit nem lehet részletekben elvégezni. 
Reggelre a beton megkeményedett, rá lehetett lépni. A kutyák is boldogan rohangáltak körbe. Ők sem szerették, hogy a csövek között kell botladozni.

dscn0495.JPG

dscn0501.JPG

A szellőző árkokban jól látszik a rétegrend. Ezek majd fel lesznek töltve földdel és kaviccsal. 
dscn0499.JPG
Vasárnap rekreációs napot tartottunk, nem álltunk neki semmi komolyabb munkának. Felhordtuk a padlásra a dolgokat, amikre már nem lesz szükségünk. Megmaradt 2 csomag szigetelő lap és több féle víz- és fűtéscső is. Ebédre pizzát sütöttünk a kályhában. Még kísérletezünk. A sütő rész nem elég meleg a pizzasütéshez (azzal az intezitással, ahogy most fűtünk), ezért a tűztérrel próbálkoztunk. De túl sok volt a parázs és nagyon meleg volt, nagyon kellett figyelni, hogy ne égjen meg. De végülis nem lett rossz elsőre.
dscn0494.JPG
Délután Sanyi ereszt tisztított és fát vágott. Én meg megint kihúzgáltam a mérgező gyomokat a ház előtti részen. 

Csütörtökön jeleztük a hátsó szomszédnak, hogy megvennénk a telkét. Mivel jobb ajánlatot nem kapott, eladja nekünk. 

 

süti beállítások módosítása