Egész szerdán arra vártunk, hogy Orbán kitalálja, hogy jöhetünk-e a jövőben is a házhoz vagy sem. Az egész tetőprojekt ettől függ. Ha nem tudunk bontani, vagy nem tudnak jönni felmérni, vagy nem lesz anyag, akkor jobb ha neki sem állunk. A döntésre hiába vártunk, csütörtökre halasztották. 

Nem volt más választás, tovább előre. Reggel Sanyi Andrást megint elhozta a gyerekhez és összeszedte a kollégáját, aki a bontásban segít. Fél 10 körül oda is értünk és egyből neki is láttunk a munkának. A konténerre várni kellett, ezért a leszedett cserepet a tetőn kellett gyűjtenünk. Nem volt túl hatékony, mert minden darabot 2x kellett mozgatni, de nem volt más választás. Aztán mikor megjött a konténer egy pillanat alatt megtöltöttük. A nap folyamán még 2x megtöltöttük a konténert. Szerencsére napközben ki tudták üríteni nekünk. 

A nap végére több, mint a felét elbontottuk a tetőnek.

Volt pár kisebb balesetem is. Bele léptem egy szögbe. Átszúrta a cipőmet és elérte a talpamat is. Első gondolatom az volt, hogy micsoda szerencse, hogy pár hónapja adattunk magunknak tetanuszt. (A triatlon miatt, mert úszásnál minden féle dologba bele szoktunk lépni.) Lementem, hogy fertőtlenítsem a sebet és akkor láttam, hogy csak éppen megnyomta a bőrömet a szeg, de fel sem sértette. Szerencsém volt.

A másik balesettől a munkavédelmi sisak óvott meg. Sanyi a fejemre ejtett egy cserepet, de a sisak megvédett. A sisak egyébként is jó volt, mert 5 percenként neki mentem egy gerendának.

És kiderült, hogy a "házból" is látni a hegyeket.