Hétfőn még mindig nem jutottunk el a lemez lerakásig. Betettük az ablakokat és 2 réteg fóliát az OSB lapra.
Reggelre mindig lecsapódott a pára, ezért meg kellett várnunk míg kisüt a nap és felszárítja. Addig a benti szigetelési munkákat folytattuk. Hétfőn feltettünk egy sor fóliát, amit kedden le is szedtünk, mert nem bírta el a szigetelő anyagot. Úgy döntöttünk, hogy osbvel fedjük belülről is és annak az aljára kerül a hőtükör fólia. Fel még nem tettük, mert közben megszáradt a tető és lehetett dolgozni. Szerdára Sanyi úgy döntött, hogy mégis csak előbb kell a fólia, aztán az OSB, hogy ne kelljen már mást a mennyezetre tenni. Szóval tehetjük fel újra a fóliát és az alá az OSB-t, hogy megtartsa az üveggyapotot.
Kedden végre el tudtuk kezdeni a fedést. Gyorsan haladt, amíg el nem értünk az ablakig. A nap végére éppen csak túljutottunk az első ablakon, a többi szerdára maradt.
Ha valaki tudni szeretné hogyan kell tetőablakot lemeztetőbe beépíteni, az ne minket kérdezzen. Megnéztünk videókat, leírásokat és végül úgy csináltuk, ahogy mi gondoltuk. A mi módszerünk alapja a jó sok sziloplaszt és a "végén majd lekenjük kenhető bitumennel" volt. A hivatalos beépítéshez minimum egy bádogos és origami művész képesítés kell.
Én már megbántam a tetőablakot. Ha nincsenek, már rég készen lennénk. És még most sem vagyok teljesen biztos benne, hogy nem fog valahol beázni.
A 2 sérült darab helyett még nem kaptunk újat, így a tető is befejezetlen maradt. Bosszantó, hogy újra rámegy majd egy napunk, hogy ott legyünk a kiszállításnál.